2010. január 6., szerda

JANUÁR 6 – HOLOMESE FOLYTATÁSBAN - international issue


Kép: nagyitáshoz képre kattintani!
ÖRÖMTELI HÍR
Tudtuk. Régóta tudtuk, hogy ez az egész betűlopási cirkusz egy újabb gyűlöletkirohanáshoz kell a zsidóknak, az Auschwitz-i holoszanatórium 65. évfordulója alkalmából. Előre megjósolunk két dolgot. Az egyik, hogy a zsidók a szokásos hisztériakampányt főleg Magyarországon fogják lebonyolítani. De ez a kampány csak nevetséges epizód lesz, a választási kampánycirkusz mellett. A másik jóslatunk, hogy az oroszok továbbra sem nyitják meg az auschwitz-i aktákat és anyagokat. Alább az MTI kacsája.

Még januárban visszaszerelik az auschwitzi feliratot
Artur Wrona krakkói ügyész szerdán bejelentette, hogy egy svéd férfi 2009 tavaszán két lengyel állampolgárral meglátogatta a mai Oswiecimben található történelmi emlékhelyet, és megbízást adott nekik, hogy lopják el számára a feliratot. A megbízottak három másik - visszaeső bűnözővel - együtt december 18-án, hajnalban lopták el a mintegy ötméteres, vasból készült feliratot. A tetteseket pár napon belül elfogták, mind az öten előzetes letartóztatásban vannak. Az "Arbeit macht frei" felirat (jelentése: A munka szabaddá tesz) három darabba vágva került elő. Wrona szerint még január 27., a tábor felszabadításának 65. évfordulója előtt visszaszerelik a helyére. A svéd férfi kilétéről Lengyelország tájékoztatta Svédországot - mondta az ügyész. 1940 és 1945 között 1,1-1,5 millió embert deportáltak a nácik Auschwitzba. Minden harmadik magyar volt. A nácik által elhurcolt 437 ezer magyar zsidó túlnyomó többsége Auschwitz-Birkenauba került, ahol becslések szerint 360-390 ezret öltek meg közülük. (MTI,részlet)
A FŐ KÉRDÉSEKRŐL MÉG MINDIG HALLGATNAK
KI LEHET A SVÉD FÉRFI?
KINEK AKARTA ELADNI A SVÉD FÉRFI A BETŰKET?
Örvendetes, hogy egyre lejjebb mennek a számokkal. Most már az 1.1 milliónál tartanak. Csakhogy itt hatalmas pofont fognak kapni a 600 ezeres magyarországi „áldozatról”. Ugyanis ha vesszük a "600 ezeres" mesét, akkor marad 500 ezer más európai zsidó. Miközben 1939-ben csak Lengyelországban 4 millió zsidó volt, és akkor a többi európai országból odahurcolt több ezer zsidóról nem is beszéltünk. Akkor lehet, hogy a végén 6 millió zsidó túlélő volt? Van egy olyan érzésünk, hogy a holomúzemumba tavasszal odalátogató "svéd" férfi, az zsidó lehetett. Furcsa, hogy erre csak most jöttek rá. Honnan tudták ezt meg? Névjegyet vesznek belépéskor mindenkitől? Miért nem nevezik meg a svédet? Kép: a holoszanatórium valóságos helyzete, a látható hadiüzemekkel