2010. január 8., péntek

JANUÁR 8 - LELEPLEZIK A VILÁGCSALÓKAT

LELEPLEZIK A DISZNÓCSALÓKAT
Hadat üzent a H1N1-oltásnak
egy német orvos
Mi köze a H1N1-világjárvány kihirdetéséhez a betegség elleni vakcinát gyártó cégeknek? Erra a kérdésre keresi a választ egy német orvos, korábbi parlamenti képviselő, Wolfgang Wodarg. Szerinte az Egészségügyi Világszervezet indokolatlanul gyorsan hirdette meg a világjárványt és bár erre utaló bizonyítékai homályosak, szerinte ebben benne lehetett a gyógyszergyártók keze. Magyarországon eddig 58 ember halt meg H1N1-megbetegedéssel összefüggésben. Az évszázad egyik legnagyobb orvosi botrányáról beszélt Wolfgang Wodarg, a PACE (az Európa Tanács Parlamenti Bizottság) egészségügyi bizottságának elnöke decemberben a német Tagesspiegel című napilapnak adott interjúban. Az orvos szerint tavaly tavasszal az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megalapozott bizonyítékok nélkül jelentette be az újinfluenza világjárvánnyá dagadását. A bejelentés és a vele járó kötelezettségek szerinte sok országban kényszerhelyzetbe hozták a politikusokat, akiknek azonnal reagálniuk kellett. Ez egyebek mellett azt jelentette, hogy gyorsan szerződést kötöttek az újinfluenza elleni vakcinát gyártó cégekkel, amivel lényegében vállalták a felelősséget a védekezésért - mondta az orvos a Pharma Times című független gyógyszerész magazinnak. "Az oltóanyagok gyártói hatalmas nyereséggel számolhattak anélkül, hogy bármilyen pénzügyi kockázatot kellett volna vállalniuk. Annyi volt csupán a dolguk, hogy megvárják, amíg a WHO kimondja a pandémia szót" - mondta a lapnak Wodarg. "Az első áprilisban jelentetett mexikói megbetegedések után a WHO nagyon gyorsan, júniusban világjárvány-riadót fújt" - állítja a német orvos. "Nagyon csodálkoztam, amikor 4-500 megbetegedés után máris járványhelyzetet jelentettek, miközben valójában egy teljesen normális lefolyású influenzáról van szó. Április óta nagyon szkeptikusan figyelem, mi történik" - mondta az [origo]-nak Wodarg. Szerinte a WHO akkor sem volt megfelelő bizonyítékok birtokában, amikor nyáron a legmagasabb pandémiás fokozatba sorolta a H1N1-járványt. Mint mondta, mindezek miatt mostanra nagyon megrendült a bizalma a WHO-ban: "Nagyon felfújták az egészet" - állította az [origo]-nak.

Megfigyelte az influenzát
Wolfgang Wodarg korábban a német Parlamentben a Szociáldemokrata Párt (SPD) képviselője volt, orvos és járványügyi specialista, fő területe a tüdő- és környezetbántalmi betegségek. Mint az [origo]-nak mondta, az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején egy kis német régióban kialakított egy influenza megfigyelőrendszert, ahol éveken át gyűjtött és elemzett adatokat a lakosság influenza előtti és közbeni egészségügyi állapotáról. Az Európa Tanács a német orvos indítványára foglalkozni kezdett a gyógyszergyártó cégek és az újinfluenza-kampány kapcsolatával. A tanács a jogállamiság elvét, az emberi jogokat és az alapvető szabadság- és emberi jogokat védelmező kormányközi szervezet, melynek 47 tagállama van, köztük Magyarország. Wodarg szerint a tanács azt tervezi, hogy vitát indít a problémáról és felállít egy vizsgálóbizottságot is. A vizsgálat arra terjed ki, hogy milyen hatást gyakoroltak a vakcinagyártásban érdekelt cégek a kutatókra, kormányzati szervekre és a WHO-ra. Január 28-án meghallgatást tartanak a problémáról Strasbourgban - mondta Wodarg, amin rajta kívül a tervek szerint a bizottság, a WHO, és a gyógyszeripar képviselői is részt vesznek. Arról még nincs döntés, hogy az ülés nyilvános lesz-e. "A legfőbb cél az, hogy a gyógyszercégeknek semmilyen körülmények között ne engedjék meg, hogy befolyásolják a pandémiás vészhelyzeteket" - mondta az orvos a Pharma Times-nak. Nem megengedhető, hogy a járványt egy olyan szervezet kiáltsa ki, amelyre befolyást gyakorol gyógyszeripar - mondta az [origo]-nak Wodarg, aki azt állította, információi szerint a WHO-nál dolgoznak vagy dolgoztak olyan munkatársak, akik részt vettek a világjárvány kommunikációjában, miközben elkötelezettségeik voltak a gyógyszeripar felé, bár ennél konkrétabb bizonyítékot nem tudott mondani. Wodarg az [origo]-nak azt mondta, "egyértelmű botrány", az újinluenza világjárvány kihirdetésének módja. "Ha tudományos alapon kezelnék az újinfluenzát, akkor szükség lenne például olyan számokra, amelyek alapján össze lehetne vetni az újinfluenzát a hagyományos influenzával. Ilyenek viszont nincsenek" - jelentette ki. Az [origo] egy korábbi cikkében írt arról, hogy miért nem léteznek ilyen statisztikák. A szezonális influenzához köthető haláleseteket azért nem tartják számon, mert sokan a szövődményekbe halnak bele - mondta korábban az [origo]-nak Ritoók Emese, az ÁNTSZ kommunikációs főosztályának munkatársa. Mivel a halálozási okot nyilvántartó regiszterek világszerte megbízhatatlanok, a kétféle influenzában elhunytak számát nincs értelme összehasonlítani - mondta Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodájának vezetője. Mint az [origo]-nak mondta, a H1N1 gyakran támad meg fiatalokat. "Bár a halálesetek számát nem lehet összevetni, lényeges különbség a H1N1 és a szezonális influenza között, hogy az újinfluenza főleg a 60 év alatti korosztályból szedi áldozatait, sok terhes nőt is megtámad a betegség és nagy a fertőzőképessége. Kb. 25-30 százalékban más betegségben nem szenvedő áldozatai vannak, és sok esetben elsődleges, közvetlen következmény, a vérzéses tüdőgyulladás a halál oka" - mondta Pusztai az újinfluenzáról. Ezzel szemben a szezonális influenzában főleg krónikus betegségben szenvedő és idős emberek halnak meg, valamely másodlagos bakteriális szövődményben (erről bővebben itt olvashat). Az újinfluenza kevesebb megbetegedést okoz, mint tavaly ilyenkor a hagyományos influenza - jelentette ki Wodarg. Azt mondta, kijelentését a Robert Koch Institut és az Arbeitsgemeinschaft Influenza statisztikáira alapozza. "Világos számomra, hogy a számok több mindentől függenek, egyebek mellett a felmérés intenzitásától és minőségétől. Az esetleges hibák mindenesetre csak a feltételezésemet erősítenék" - mondta. Az újinfluenzáról naponta megjelenő rémisztő híreket azzal kommentálta, hogy rengeteg újinfluenza tesztet végeznek világszerte, és nagy mintában több megbetegedést is fognak találni. Ugyanakkor szerinte sok esetben nem egyértelmű, hogy a H1N1-fertőzött ember az influenza következményeiben vagy a felerősödő alapbetegségben halt-e meg. Wodarg szerint nem tesztelték elég hosszan az oltóanyagokat, így emberek millióit tették ki annak a veszélynek, hogy nem elég alaposan tesztelt vakcinával oltották be őket. "Amellett, hogy a vakcinagyártók Európa-szerte emberek millióival szemben követtek el testi sértést - mert jogi értelemben ez annak minősül - eurómilliárdokat dobálnak ki az ablakon" - mondta. A német orvos az [origo]-nak azt mondta, kijelentéseit saját eredményeire és farmakológusok véleményére alapozza, de hogy pontosan mire gondol, azt nem fejtette ki. Magyarországon eddig 58 a H1N1-vírussal összefüggésbe hozható haláleset történt. Falus Ferenc országos tiszti főorvos csütörtökön azt mondta, hogy a magyar lakosságnak eddig 26-30 százalékát oltották be. Mint mondta, a megbetegedések száma ugyan nem éri el a járványküszöböt - lecsengőben van az első járványhullám -, de Falus szerint január-februárban és áprilisban ismét a megbetegedések számának növekedésére kell számítani. (origo)