ELÉG VOLT A HAZUDOZÓ
MARXISTÁKBÓL
MARXISTÁKBÓL
Ha Magyarországon 1990-ben lett volna rendszerváltozás, akkor ma nem gyalázhatnának bennünket a korábbi marxista történészek és nem hazudhatnának a képünkbe, nap mint nap. ROMSICS IGNÁC (képen) A kádári rendszer alatt is ügyeletes, udvari történész volt, csak akkor a marxista nótát fújta. Akkor Glatz ferenc volt a történészek és az MTA főelvtársa, szerencsére ő kezd kikopni a véleményformálók közül, de a követői teljes gázzal nyomatják a hazugságokat, a magyar történelemről. Ha lett volna rendszerváltozás, akkor Romsics és társai nem lehetnének egyetemi tanárok, könyvszerzők, hanem el lennének tiltva a foglalkozásuktól.
Tegnap volt a Duna-Tv-ben a Törzsasztal nevű agymosó műsor, amelyet a volt MTA elnök, Vizi E. Szilveszter vezet. Ebben az adásban szokott Romsics is megszólalni. Tegnap a mostani szlovák nyelvtörvény volt a téma és Vizi megkérdezte a történészt, hogy neki erről mi a véleménye? Romsics azzal kazdte mondókáját, hogy ő mint történész történelmi távlatokban látja ezt a kérdést és legalább 200 évre menne vissza a magyar történelembe. Ekkor már tudtam, hogy valami hatalmas hazugságot fog kihozni mondókájában. Megérzésem bebizonyosodott. Azzal kezdte, hogy a Habsbugok alatt a magyarok is mennyire küzdöttek a nyelvünkkért, először azt sikerült elérni náluk, hogy a latin szünjön meg hivatali nyelvként, majd később II. József alatt azt is elérték a jogainkért harcoló magyar nemesek, hogy a magyar legyen a hivatali nyelv, mígnem Magyarországon 1844-ben a magyar lett a hivatalos államnyelv. Nagy kegyesen megengedték nekünk az elnyomóink. Ekkor Romsics idegen lelkületével és szellemével egy ravasz bakugrást csinált és elkezdett azzal érvelni, hogy az akkori Magyarországnak közel a fele idegen nemzetiségekből állt (németek, románok, tótok, szerbek, ruszinok, szászok, stb.) és azzal jött elő, hogy amikor ezek a nemzetiségek megtudták, hogy a magyar az államnyelv és erre a magyar állam is kényszeríti őket, akkor egyből ők is elkezdtek a saját nyelvük elismerésért küzdeni. Romsics azzal érvelt, ha a magyaroknak lehetett nyelvileg függetlennek lenni, akkor a nemzetiségeknek is ez kijárt volna. Majd úgy folytatta, hogy 1867-ben amikor megszületett a nemzetiségi törvény, akkor a nemzetiségek nemcsak a nyelvi, hanem a területi függetlenségükért is küzdöttek és igen rossz néven vették, hogy a magyar állam ezt nem adta meg neki, hanem még erőszakosan próbálta őket a magyar nyelv használatára rávenni az iskolákban, hivatalokban, stb. A gyanútlan néző ebben az érvelésben észre sem vehette azt, hogy Romsics nem magyarul beszélt és hatalmasat hazudott, mivel nem azt mondta, amit egy magyar történésznek mondania kellett volna. Vagyis a valóságot kellett volna neki mondani. Ugyanis a helyzet egészen más volt, mint ahogy ezek a mostani hazudozók beállítják. A magyar szabadságküzdelmek a török kiűzése után is folytatódtak, csak akkor már a Habsburgok ellen. Mert nem a magyarok foglalták el az osztrákokat, hanem fordítva volt. A magyar szabadságharcok jogosságához semmi kétség nem férhet. Most meg Romsics úgy állította be, mintha a magyarok sorsának örökre a Habsburgok kezében kellett volna lenni. Romcsis hallgatott arról a lényeges tényről, hogy 1848 előtt, de főleg alatta a nemzetiségeket a Habsburgok szították a magyarok ellen, hogy kettőt csapjanak rajtunk, mielőbb pusztuljon a magyar. Egyrészt a Habsburg nemcsak kizsákmányolt, lebénított bennünket, hanem még a nemzetiségeket is ránkszabadította. Miután megvolt a Kiegyezés 1867-ben, amikor függelenségünk kétségtelenül javult, akkor a magyar állam jogosan rendezkedett be önvédelemre és nem azt tartotta legfontosabbnak, hogy az akkor mér lázadásokat szító nemzetiségeknek eleget tegyen. Így is messze sokat tettek az akkori kormányok, amikor a parlamentben nemzetiségi képviselők ültek, saját lapjaik, kiadóik voltak, saját iskoláik is. Hallgatott Romsics arról, hogy a szabadságharc leverése utána Bach-korszakban az összes hivatalt németekekkel, morvákkal, svábokkal töltötték be és a görög és főleg a zsidó kereskedőket pedig tárt karokkal engedték be a határokon. A Kiegyezés után először nyílt lehetősége a magyar államnak, sok évszázados elnyomatás után, hogy a nemzeti oktatást és kultúrát megteremtse, ennek az intézményeit is létrehozza, de ez sem sikerülhetett, mert az erőszakos zsidó nagytőke és nyomulás olyan erős volt, hogy akkor már ez sem sikerühetett csak torz, gyenge módon. Miközben a magyar állam a jogos pozicióit nem vagy alig tudta megteremteni, a közben a nemzetiségek egyre erősödtek és ellenálltak minden magyar kisérletnek. Arról is hallgatott Romsics, hogy ezek a nemzetiségek nem nálunk születtek, hanem úgy települtek be hozzánk, hiszen nem mi hívtuk őket be, hanem a Habsburgok. És ma sem más a helyzet. Magyarországon a magyar kérdést, a magyar függetlenséget kell elintézni és nem a cigányok sorsa a fontos. A magyarok helyzetét csak a magyarok oldhatják meg, javíthatják meg és nem a nálunk élősködő egyes kisebbségek. Ezért nem szabad magyar ügyekbe beleszólást engedni semmilyen kisebbségnek sem. A mi sorsunk megjavítása a mi dolgunk.
Tegnap volt a Duna-Tv-ben a Törzsasztal nevű agymosó műsor, amelyet a volt MTA elnök, Vizi E. Szilveszter vezet. Ebben az adásban szokott Romsics is megszólalni. Tegnap a mostani szlovák nyelvtörvény volt a téma és Vizi megkérdezte a történészt, hogy neki erről mi a véleménye? Romsics azzal kazdte mondókáját, hogy ő mint történész történelmi távlatokban látja ezt a kérdést és legalább 200 évre menne vissza a magyar történelembe. Ekkor már tudtam, hogy valami hatalmas hazugságot fog kihozni mondókájában. Megérzésem bebizonyosodott. Azzal kezdte, hogy a Habsbugok alatt a magyarok is mennyire küzdöttek a nyelvünkkért, először azt sikerült elérni náluk, hogy a latin szünjön meg hivatali nyelvként, majd később II. József alatt azt is elérték a jogainkért harcoló magyar nemesek, hogy a magyar legyen a hivatali nyelv, mígnem Magyarországon 1844-ben a magyar lett a hivatalos államnyelv. Nagy kegyesen megengedték nekünk az elnyomóink. Ekkor Romsics idegen lelkületével és szellemével egy ravasz bakugrást csinált és elkezdett azzal érvelni, hogy az akkori Magyarországnak közel a fele idegen nemzetiségekből állt (németek, románok, tótok, szerbek, ruszinok, szászok, stb.) és azzal jött elő, hogy amikor ezek a nemzetiségek megtudták, hogy a magyar az államnyelv és erre a magyar állam is kényszeríti őket, akkor egyből ők is elkezdtek a saját nyelvük elismerésért küzdeni. Romsics azzal érvelt, ha a magyaroknak lehetett nyelvileg függetlennek lenni, akkor a nemzetiségeknek is ez kijárt volna. Majd úgy folytatta, hogy 1867-ben amikor megszületett a nemzetiségi törvény, akkor a nemzetiségek nemcsak a nyelvi, hanem a területi függetlenségükért is küzdöttek és igen rossz néven vették, hogy a magyar állam ezt nem adta meg neki, hanem még erőszakosan próbálta őket a magyar nyelv használatára rávenni az iskolákban, hivatalokban, stb. A gyanútlan néző ebben az érvelésben észre sem vehette azt, hogy Romsics nem magyarul beszélt és hatalmasat hazudott, mivel nem azt mondta, amit egy magyar történésznek mondania kellett volna. Vagyis a valóságot kellett volna neki mondani. Ugyanis a helyzet egészen más volt, mint ahogy ezek a mostani hazudozók beállítják. A magyar szabadságküzdelmek a török kiűzése után is folytatódtak, csak akkor már a Habsburgok ellen. Mert nem a magyarok foglalták el az osztrákokat, hanem fordítva volt. A magyar szabadságharcok jogosságához semmi kétség nem férhet. Most meg Romsics úgy állította be, mintha a magyarok sorsának örökre a Habsburgok kezében kellett volna lenni. Romcsis hallgatott arról a lényeges tényről, hogy 1848 előtt, de főleg alatta a nemzetiségeket a Habsburgok szították a magyarok ellen, hogy kettőt csapjanak rajtunk, mielőbb pusztuljon a magyar. Egyrészt a Habsburg nemcsak kizsákmányolt, lebénított bennünket, hanem még a nemzetiségeket is ránkszabadította. Miután megvolt a Kiegyezés 1867-ben, amikor függelenségünk kétségtelenül javult, akkor a magyar állam jogosan rendezkedett be önvédelemre és nem azt tartotta legfontosabbnak, hogy az akkor mér lázadásokat szító nemzetiségeknek eleget tegyen. Így is messze sokat tettek az akkori kormányok, amikor a parlamentben nemzetiségi képviselők ültek, saját lapjaik, kiadóik voltak, saját iskoláik is. Hallgatott Romsics arról, hogy a szabadságharc leverése utána Bach-korszakban az összes hivatalt németekekkel, morvákkal, svábokkal töltötték be és a görög és főleg a zsidó kereskedőket pedig tárt karokkal engedték be a határokon. A Kiegyezés után először nyílt lehetősége a magyar államnak, sok évszázados elnyomatás után, hogy a nemzeti oktatást és kultúrát megteremtse, ennek az intézményeit is létrehozza, de ez sem sikerülhetett, mert az erőszakos zsidó nagytőke és nyomulás olyan erős volt, hogy akkor már ez sem sikerühetett csak torz, gyenge módon. Miközben a magyar állam a jogos pozicióit nem vagy alig tudta megteremteni, a közben a nemzetiségek egyre erősödtek és ellenálltak minden magyar kisérletnek. Arról is hallgatott Romsics, hogy ezek a nemzetiségek nem nálunk születtek, hanem úgy települtek be hozzánk, hiszen nem mi hívtuk őket be, hanem a Habsburgok. És ma sem más a helyzet. Magyarországon a magyar kérdést, a magyar függetlenséget kell elintézni és nem a cigányok sorsa a fontos. A magyarok helyzetét csak a magyarok oldhatják meg, javíthatják meg és nem a nálunk élősködő egyes kisebbségek. Ezért nem szabad magyar ügyekbe beleszólást engedni semmilyen kisebbségnek sem. A mi sorsunk megjavítása a mi dolgunk.
