2009. október 27., kedd

OKTÓBER 27 - SOK VOLT A ROVÁSÁN

Meghalt Fekete János
91 éves korában elhunyt Fekete János bankár, közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese – értesült az atv.hu Fekete János a Szarvasi Takarékpénztárban kezdte pályáját. 1946-ban került a Magyar Nemzeti Bankba, majd ezt követően a Pénzügyminisztériumba. 1950-ben részt vett Magyarország képviseletében a párizsi jóvátételi tágyalásokon. Javaslatára hazánk 1956 után sem tagadta meg a korábbi hitelek törlesztését. Fekete János három évtizeden keresztül töltötte be a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesi posztját. Információink szerint Fekete Jánost ma temetik szűk körben. (atv.hu)

(A témára még visszatérünk. A Déli Krónikában nem mondták be a halálát, pedig tudták, majd kitalálják időközben az elvtársi szöveget, még gondoloznak rajra.) A Magyar Rádió (cionávós szócső) még fél kettőkor sem adott hírt a honlapján a bankárról. Gyorsan elkaparták, nehogy a bankárok hosszú, tömött sorokban róják le a kegyeletüket. Ezt a mai feszült zsidóellenes helyzetben nem merték megkockáztatni, mert túl sok rendőrt kellett volna kivezényelni. Ebből is látszik az ávós-rendszer mai állapota. Most már csak a tévés méltatásokra leszünk kiváncsiak...
ÉRTÉKELÉSEK
Fekete János a rendszerváltás előtt három évtizeden át volt az MNB elnökhelyettese, nagy szerepe volt a magyar államadósság menedzselésében. Közreműködött abban, hogy Magyarország 1982-ben - a szovjet vezetés tudta nélkül - titokban belépett a Nemzetközi Valutaalapba, ami nélkülözhetetlenné vált az akkor már 8 milliárd dollár körüli adósság kézbentartásában. Fekete János lett a rendszerváltás utáni egyik legkínosabb belpolitikai-protokolláris esemény főszereplője. Három éve, az augusztus 20-án odaítélt állami kitüntetés átadási ceremóniáján a Parlamentben Sólyom László köztársasági elnök nem fogott kezet a bankárral. Fekete Jánost ma temetik szűk körben - mondták el az MTK-ban. (FH) Kép: tévében hazudozott
Lefordítjuk magyarra a fenti tolvajnyelvet. Nagy szerepe volt országunk eladósításában, beléptetett bennünket a rabló Valutaalapba, amelyet akkor nálunk titokban tartottak és csak 1989 körül derült ez ki. A vérkommunista bankárnak mindig adtak megszólalási lehetőséget a közszolgálati tévében is. A 14 órás MR hírekben sem mondták be a halálát.

Eltemették Fekete Jánost, az MNB egykori első elnökhelyettesét
Fekete János korának kiemelkedő tehetségű bankára, remek üzleti érzékkel megáldott karizmatikus egyénisége volt – mondta Simor András. A Magyar Nemzeti Bank elnöke hozzátette: „Nézeteivel, véleményével, hitvallásával lehetett egyetérteni vagy vitatkozni, csak figyelmen kívül nem lehetett hagyni, mint ahogy őt magát sem. Keze és irányítása alatt egy nemzedék nőtt fel a Magyar Nemzeti Bankban. Szegényebb lett nélküle az ország.” (MR)
A bűnözők agyondicsérik a főbűnözőt. A rádió fél 5-kor tette föl a hírt oldalára, de arról egyetlen sort sem írtak, hogy hol temették el és mikor? Íme, a cionista-globalista hírszolgáltatás.