2009. október 29., csütörtök

OKTÓBER 29 - TERRORISTÁK BOLIVIÁBAN

ROSSZ KRIMIT TALÁLTAK KI AZ ÁLSZAKÉRTŐK
A bolíviai hatóságok nem tekintik hivatalosnak azt a szakértői véleményt, amelyet Magyarosi Árpás családja készíttetett, így nem is foglalkoznak annak eredményeivel - közölte az állítólagos terrorista csoport ügyével foglalkozó ügyész. Magyarosi Árpád holttestét még májusban szállították Magyarországra. Esztergomban vállalták csak a boncolását, a család saját költségére. Kiderült, hogy összesen 7 lövést kapott viszonylag közelről, majd megbilincselték. Testén számos ütésnyomot is találtak. A magyar szakértőket is meglepte, hogy a holttestet úgy kapták meg, hogy a lövések környékén kivágták a hússzövetet, ami ellehetetlenítette a további vizsgálatot. Közben az El Deber című bolíviai lap azt jelentette, hogy az üggyel foglalkozó parlamenti bíróság három tagja a jövő héten Magyarországra, illetve Írországba utazik, hogy felvegyék a kapcsolatot az áldozatok családjaival. (FH,okt.28,részlet)
HAMISAN TÁJÉKOZTATJÁK
A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYT

Kezdjük az elején. A Független Hírügynökség egyáltalán nem független, mert a híreik egy részéből kiérezhető az elfogultságuk. Tény, hogy a boliviai hatóságok semmibe veszik azoknak az álszakértőknek a jelentését, amit az események után fél évvel itthon fabrikáltak össze. Azért, hogy a december 6-án sorra kerülő parlamenti és elnökválasztások légkörét ezzel is megzavarják. Miközben már május elején megkapták az ottani boncolási erdedményeket, most hat hónap után eszkükbe jutott a hazai álszakértőknek, hogy ezt átértékeljék a saját elképzeléseik szerint. Amikor Magyarosi Árpád holttestét az egyik jeruzsálemi lovagrend segítségével hazahozatták, akkor a magyar rendőrség megtagadta hivatalos újraboncolást, mert az elhunyt román állampolgár volt. A család magánorvost kért fel erre, de akkor ennek az eredményeiről nem tájékoztatták a magyar közvéleményt, ez csak hat hónappal később jutott eszükbe. Még a tavasszal arról írtak a hazai lapok, hogy a terroristákat „tarkón lötték álmukban”, most egy újabb verzióval álltak elő, a kivégzés meséjével. Itt is olvasható, hogy Fiúkába 7 lövést adtak és utána „megbilincselték”. Miért kell egy halottat megbilincselni? Teljesen életszerűtlen. Azok után, hogy a lövéseket 70 cm közelről adták le. És a többi lelőttet miért nem bilincselték meg? Most azt is megállapították, hat hónap után, hogy a lövések helyén „kivágták” a hússzöveteket. Ez már egy Hitchcock filmben is sok lenne. Mi az, hogy „ellehetetlenítve a további vizsgálatot”? Ha tavasszal volt a törvényszéki boncolás Boliviában, akkor őnekik még arra is gondolni kellett volna, hogy hat hónap után Magyarországon is vizsgálni fogják a holttestet? Akkor Fiúka holtteste április 16 óta sincs eltemetve? Vagy még mindig egy esztergomi boncteremben, hullakamrában őrzik? A hazai bulvársajtót úgy látszik az ilyen szenzációs rémmesék nem érdeklik. A FH azt sem tudatta az olvasókkal, hogy az általuk idézett boliviai ellenzéki lap nyíltan ellenséges az ottani rendszerrel és a hamis túlzások jellemzőek rájuk, az ilyen ügyekben is. A boliviai parlamenti bizottság ellenzéki vezetőjéről sem írják meg, hogy egy ottani marxista-kommunista szellemiségű pártnak a képviselői, amit Podemos-nak hívnak (A Lehetséges Szocialista Demokráciáért Kép: a párt jelképei