2009. október 6., kedd

OKTÓBER 6 - NYÍLT FENYEGETÉSEK




A TV-2 október 6-i reggeli adásából részlet. Egyelőre csak propagandistákat láttunk a tévében, de a hivatkozott "szakértőkből" még senkit sem. Azaz, Tarjányi Péter rendőrségi szakértőként lépett fel, de gyakorlatilag a neki betanított propagandaszöveget kellett ismételgetnie. Ki is jelentették az adásban, hogy nekik többfajta "forgatókönyvük van" arra nézve hogyan történhetett a terroristák elfogási akciója. Ez a kijelentés önmagában is igazolja ennek az akciónak a komolytalan voltát, hiszen egy történéssorozat a szállodában csak egyfajta módon történhetett meg, de ez egyelőre a boliviai hatóságok birtokában van dokumentálva és kellő időben ezt valószínű, hogy nyilvánosságra is hozzák, ha a tárgyalásokra sor kerül. Levizsgázott viszont Fiúka (Magyarosi) édesanyja a tévében, aki elárulta a nézőknek, hogy az utóbbi évekből "nem ismerte" fia bizonyos ténykedéseit és ezt most próbálja kikutatni és utána nézni. Ettől függetlenül elárulta magát amikor a Bayer-műsor végén izzó gyűlölettel elkezdte szidni Boliviát és annak elnökét. Ma reggel az itt idézett adásban mielőtt a máltai propagandista elmondta a mondókáját csináltak egy amolyan felvezető reklámagymosást Fiúka és a terrorista barátainak egyfajta értelmezéséről, amelyben azt sugallták a nézkőnek, hogy Rózsa Eduardóval ezek - úgymond - turistáskodni, bulizni mentek ki Boliviába. De, hogy ezt miért felfegyverkezve tették, arról mélyen hallgattak. Gondolják azt, hogy a magyar nézők már annyira lepusztult szellemi állapotban vannak, hogy mindent elhisznek, amit a tévék agymosodáiban leadnak. Azonban a valóság ennek az ellenkezője. Minél nagyobbakat hazudik ez a nemzetközi társaság, annál jobban lelepleződnek. Kép: Fiúka muzulmán köntösben