2009. október 28., szerda

OKTÓBER 28 – EGY KIS SZÓRAKOZÁS

L A Z Í T S U N K E G Y K I C S I T
„A milliárdos áldozatos tőkebefektetése és politikai számításai jóvoltából átfestődött napilap stílusa kis híján ugyanaz, mint a kuruc.info-é, a barikad.hu-é, és a többi neonáci terméké.” (Népszava)
A fenti épületes megállapítást az a vén újságíró írta, aki egykor a Szabad Nép csahosa volt, Rákosi Mátyás országlása idején. Mellesleg ostobaságot ír a Magyar Hírlapról, amely ugyanolyan zsidóérdekű és zsidószellemű lap, mint amiket felsorolt. A vén sztalinistát az hozta ki a sodrából, hogy a MH cikkírója eltemette a liberalizmust, mint minden rossznak a gyökerét. Ebben van is valami, mert a marxista-kommunista ideológia szülőatyja is a zsidó liberalizmus volt. Nem árt emlékeztetnünk arra, hogy a zsidókapitalizmust és zsidóbolsevizmust – mindkettő terror a maga módján – ugyanannak a zsidó eszmeiségnek a megvalósulásai a történelemben. Nekünk magyaroknak mindkét rendszerre nemet kell mondanunk. Egyre többen vannak nálunk, akik már belátják, hogy Magyarországon zsidók nélkül is van élet. Sőt......