2009. november 10., kedd

NOVEMBER 10 – GYANÚS JELENSÉGEK

Kép: NWO = Új Világ Rend = Cionista Világkormány

ERRŐL IS HALLGATNAK A DISZNÓFEJŰEK

Tényleg biofegyver pusztít Ukrajnában?
Nos, a tények a következők. Egy Joseph Moshe nevű mikrobiológus, aki egyébként amerikai-izraeli kettős állampolgár, még valamikor augusztus elején megjelent Dr. True Ott rádiós show műsorában műsorban. Majd a férfiú a jelenlévők - és alighanem a hallgatók - legnagyobb megdöbbenésére közölte: bizonyítékokat kíván átadni a hatóságoknak arról, hogy a Baxter Gyógyszergyártó Cég Ukrajnában lévő laboratóriumában vakcinának álcázott "biofegyver" előállításán dolgozik. A cég oltóanyaga valójában szándákosan úgy van megalkotva, hogy legyengítse az immunrendszert, és az 1918-as spanyolnátha járvány vírusát tartalmazza - közölte Joseph Moshe. Akit augusztus közepe táján az amerikai rendőrség letartóztatott, noha a tudós heves ellenállást fejtett ki a zsarukkal szemben. Azzal a váddal rakták hűvösre a mikrobiológust, hogy bombamerényletekkel fenyegetőzött a rádióműsorban, ami azonban nem igaz. Nem kívánok összeesküvés-elméleteket gyártani, de tény: három hónappal Joseph Moshe bejelentését követően - amit akkor senki sem vett komolyan - kitört egy súlyos influenza- vagy ki tudja, milyen járvány - és éppen Ukrajnában. Meglehet, Moshe egy szélhámos vagy egy bolond, mindamellett annak a matematikai esélye, hogy éppen Ukrajnából induljon el gyilkos útjára valamilyen vírus, 0,69%. (Ukrajna lakossága 46 millió, a Földön pedig 6,7 milliárd ember él.) Október 30-án egyébként még csupán két sertésinfluenza-megbetegedésről (!) volt tudomásuk a hatóságoknak, a H1N1 számlájára írható halálesetet pedig ekkor még nem jelentettek. És ezután hihetetlenül rövid idő, néhány nap leforgása alatt több százezer embert döntött le a titokzatos járvány Ukrajnában, és a halálos áldozatok száma is jelentős. Hogy kicsoda valójában Joseph Moshe, arra nézve találgatások sokaságát lehet olvasni. Egyesek szerint Moszad-ügynök, akinek felébredt a lelkiismerete, és figyelmeztetni akarta a világot, miféle borzalmas terveket forgatnak a fejükben a világot uralni kívánó őrültek. De az is lehet, pusztán csak képzelődött, és a véletlenek különös összjátékának következtében pusztít a járvány éppen Ukrajnában, ahol állítása szerint a gyilkos vírust kifejlesztették. Perge Ottó

A zsidók minden fontos gyilkolási tervüket gondosan álcázták, de utólag minden kiderült.