2009. november 22., vasárnap

NOVEMBER 22 – FÖLADTÁK A LECKÉT AZ ÍREKNEK



MAGYARORSZÁGON EZT IS ELHALLGATJÁK

BOLIVIÁBAN ÉRDEKLŐDNEK
AZ ÍR TERRORISTA SÖTÉT MÚLTJÁRÓL
Bolíviai lakosok pénteken levelében kérték Írország külügyminiszterét, Micheál Martint, hogy adjon választ a meggyilkolt honfitársa, Michael Dweyerről, aki a Boliviában tartózkodott 2008-2009 között azzal a céllal, hogy destabilizálják Evo Morales elnök kormányát. Aggodalom tölti el a bolíviai közösséget - mondta a levélben Amancay Colque, a Bolíviai Szolidaritási kampány vezetője, mivel úgy gondolják, hogy újra provokációkra készülnek, hogy Bolíviaban megzavarják a december 6-i választásokat. (Ez egy londoni székhelyű marxista szervezet, amely délamerikai országokban is ellenőrzi a jogsértéseket. A szerk.) Ez a terrorista csoport arra törekedett, hogy a zsoldosok fenyegessék Evo Morales elnök életét és más hatóságoknál is azt akarták, hogy létrejöjjön egy erőszakhullám az amazóniai Andok országban, hogy annak elszakadását elérjék. A levélhez az ABI hírügynökség is hozzájutott, amelyben a bolíviai lakosok arra kérik az ír miniszterelnököt, hogy válaszoljon arra nekik, hogy hány alkalmazottja volt az ír biztonsági cégnek (I-RMS), ahol 2008-ban Dweyer is dolgozott Boliviaban? A bolíviaiai levélírók sürgették az ír miniszterelnököt arra is, hogy vizsgálja meg, hogy létezhetett-e az Ír-biztonsági cég, I-RMS (http://www.i-rms.com/) és a Kelet-Európa-i zsoldosok között szoros kapcsolat ? Az I-RMS cég fegyveres biztonsági szolgálatot nyújtott a Shell olajtársaság Rossport-i bázisán, Írországban. A Shell cég erőszakos módszerei sorozatos lakossági panaszokban nyilvánultak meg pl. a Corrib Gas projektnél Mayo megyében, ahol előzőleg Dweyer Michael szolgált a biztonsági csoport vezetőjeként. Az ottani lakosság elnyomásáról az emberek többször tiltakoztak a Shell multinacionális cég ellen. Veszélyes elemeket is becsempésztek Bolíviába és ezek lappangó módon most is ott lehetnek. Az ír kormány kötelessége, hogy kivizsgálja ezeket az ügyeket és jelentést tegyen a terrorista tevékenységekről – írta levelében Amancay Colque. A levelet az ír külügyminiszter címére kézbesítették, Dublinba. Levelőkben felkérik az ír kormányt, hogy vizsgálja ki a biztonsági cég (I-RMS) ügyeit és adjanak ki erről egy jelentést. Azt tapasztaltuk, hogy ez a vállalkozás foglalkoztat vagy foglalkoztatott zsoldosokat, akik közül jól ismert volt Attila Gyla ezredes. Az I-RMS cég bejelentette honlapján, hogy fegyveres és fegyvertelen biztonsági szolgáltatásokat nyújtanak, nemzetközi szinten. Keressék meg az időközben eltűnt a honlapjukon milyen katonákat toboroztak Bolíviaba? Különösen azt kérjük, hogy a kormány vizsgálta meg ezeket a kapcsolatokat az európai terrorista szervezetekkel, akik hazánkba Bolíviaba érkeztek. Bolívia egy olyan ország, amelyben mély társadalmi változások, kulturális és gazdasági fejlődési folyamatok indultak meg és ezt támogatják a helyi szervezetek is. A kormányfőt a nép 53%os szavazással választotta meg és őt a képviselők 68 %-a is megszavazta. Az ő legitimitása megkérdőjelezhetetlen. Michael Dweyer jelenléte Bolíviaban egybeesik a 2008-as és 2009 elején történt terorrtámadásokkal. Amelyeket azzal a céllal követtek el, hogy destabilizálják a fent említett változási folyamatokat. Az ír kormány és média azt írta, hogy kérdezzék meg a bolíviai kormányt, hogy vizsgálja meg a tényeket az ír Dweyer terroristáról. Ez hazánkban már megtörtént. Most azonban azt kérjük, hogy az ír kormány is vizsgálja meg a zsoldos csoportok, terroristák célkitűzéseit. Mr. Dweyer erős munkagépekkel akadályozta meg az ír lakosság tiltakozását, akik földjeik és otthonaik lerombolása és ellopása ellen tiltakoztak. Dweyernek félelmetes felelőssége volt abban, hogy nők, gyerekek és férfiak kénytelenek voltak elhagyni földjeiket és házaikat, mert oda a Shell cég erőszakosan telepített gázvezetékeket, anélkül, hogy ezek a családok ezt engedték volna és sok trauma érte ezeket az embereket, akik ezt az erőszakot túlélték. Bizonyíték van arra is, hogy ezek a zsoldosok ma is erősek és még mindig aktívak Bolíviában. Ezért sürgetik a bolíviaiak, hogy "békés és demokratikus úton" vizsgálja ezt ki az ír miniszter. Ezen tények ismeretében intézkedéseket kérünk, hogy ezek az illegális csoportok nem fognak újabb terrorista tevékenységet folytatni Boliviában. Végül udvariasan azt kérjük, hogy az e vizsgálatok eredményét hozzák nyilvánosságra, hogy ezek a terrorista sejtek ne jelentsenek veszélyt Bolíviára és a világra. Aláírások. (ABI,nov.21)
Itt a nemzetközi oldal beszámolója képpel és szöveggel a két terroristáról. A kép jobboldalán az ír Dweyer, baloldalán sapka nélkül a magyar állampolgárságú, szökésben lévő Révész Tibor, aki a Székely Légió fegyveres kiképzője és parancsnoka volt.

http://www.indymedia.ie/article/91977