2009. november 17., kedd

NOVEMBER 17 – LESZEREPELT VONA



TÉVÉS AGYMOSODA


Reggel a ciontévé a legtöményebb agymosást hajtotta végre ebben a mostani cigányügyben. A jellegzetes kinézetű és hangú műsorvezető, aki a jellegzetes faj képviselője, először Vona Gábort, a Jobbik elnökét faggatta. Vonának már régóta felhánytorgatjuk, hogy nem magyarul beszél, annak ellenére, hogy magyar szavakat használ. Most csak az épületes kijelentését idézzük. Őszerinte 20 év óta a cigánypolitika csődött mondott. Az nem elég, hogy néhány díszcigányt - ezt a szót használta – egyes pártok beültettek a parlamentbe. Ekkor vártuk az elnöktől, hogy most rátér a zsidóbűnözésre és arra, hogy hány díszzsidó ül a pártokban és a parlamentben. Dehát erről semmit sem hallotunk. Ezt is számtalanszor monduk már, hogy aki A-t mond, az mondjon B-ét is.

KOLOMPÁR LETT A HÓNAP TÉVÉSZTÁRJA

A bűnözéseiről elhíresült cigányvezető naponta több tévében is szerepel, rohangál egyik stúdióból a másikba és erkölcsi kérdésekről nyilatkozgat két bírósági tárgyalása között. Neki is volt épületes kijelentése, miszerint „ a gárdistákat le kellene vetkőztetni”...Ugyanis Kolompár bűnöző bandáját zavarja a gárdisták egyenruhája és különben is Draskovics is megmondta, hogy utcán nem szabad masírozni, nem szabad egyenruhába járni és nem szabad karlendítéseket csinálni....

SZAKÁLLAS GYŰLÖLETPAP

A fenti műsorban nyomban a cigány után egy fontos zsidót is megszólaltattak az ügyről. Iványi Gábor (sok funkciója mellett, többek között metodista lelkész), aki a turulmadarunkat „dülledtszemű tojótyúknak” nevezte, és más magyarellenes kirohanásai is voltak. A szakállas hivatásos gyűlölködő odáig merészkedett, hogy a magyar gárdát a munkásőrséghez hasonlította. Majd azzal lepte meg a nézőket, hogy „ a lakossági fórum önmagában provokáció”. Ezt a Jobbikra értette. Ha más párt tart ilyet, az nem provokáció. Kép: a zsidó Duna-TV-ben két cigányvezető (Teleki és Kolompár) kioktatja a középen lévő magyar műsorvezetőt