2009. november 11., szerda

NOVEMBER – 11 LANKAD A HISZTÉRIA

OLTÁSI AGYMOSÁS
Mai nap meglepő hírrel jöttek elő. Igaz csak egy hírben hallottuk, miszerint „nincs járvány” Magyarországon.(15 órás hírek) Este meg úgy mondták be a hírt, mint valami közömbös dolgot. Most a legújabb verziójuk, hogy a környező országokban már tombol a járvány. Hogy is van ez? Miközben a Fődisznók már hetek, hónapok óta azzal riogattak, hogy siessünk az oltással, mert két hét és itt a járvány. Ezt a Luciferfejű hangoztatta a legjobban. Azt hazudják, hogy már félmillióan beoltatták magukat. De ezt ki hiszi el? Csak úgy bemondanak egy számot és higgyük el? Most már olyan hangokat is lehetett a hírekben hallani, hogy néhány haláleset nem is a disznóvírustól volt. Össze-vissza beszélnek, hogy az emberek ne tudjanak eligazodni a sok hamis hír között.
INDEX AGYMOSÓ LECKÉJE
Itt nem csak arról van szó, hogy meghalsz. Ebben az ügyben most két szemlélet csap össze. Ha magadból indulsz ki, és orvosi szempontból nézed a dolgot, akkor különösebben nem veszélyes ez a vírus sem. Az epidemiológiai szemlélet szerint azonban súlyos gazdasági károkat okozhat, ha egyszerre sok ember lesz beteg. Az elmúlt ötven évben háromszor volt olyan influenzajárvány, amelyben több mint kétmillió ember betegedett meg, és tízszer olyan, amikor legalább egymillióan. Ilyenkor nemcsak az iskolák ürülnek ki, de a munkahelyek is. Ez jelentős visszaesést okoz a gazdaságban, és megnöveli az egészségügyi és táppénzkiadásokat. Arról az egyszerű matematikai összefüggésről nem is beszélve, hogy ha többen lesznek fertőzöttek, többen is halnak meg. (...)Ha járvány lesz, becslések szerint minden negyedik-ötödik ember lehet influenzás. Aki beteg lesz, azok közül minden századik szorulhat kórházi kezelésre tüdőgyulladás miatt. Minden kétszázötvenedik beteg kerülhet intenzív osztályra, gépi lélegeztetésre, és minden ezredik beteg meghalhat. (….)A magyar vakcina úgy készül, hogy a H1N1-vírustörzset sokszorosítják, majd megölik, és ez kerül az ampullába. A modernebb szérumokba már csak a vírusok egyes részeit teszik, ezekhez azonban kellenek hatáserősítő, adjuváns szerek, amelyek ugyancsak súlyos mellékhatásokat okozhatnak. A magyar vakcinában ilyen adalékanyagok nincsenek, mert a teljes, elölt vírus hatékonyabb immunválaszt vált ki. (…) Bár az oltóanyagot tisztítják, nyomokban maradhat benne nagyon kevés tojásfehérje. Ez annál okozhat veszélyes allergiás reakciót, aki tojásérzékenységben szenved. Ezt szerencsére általában tudja magáról az ember. Van az oltóanyagban nagyon kevés formaldehid is, az az influenzavírus inaktiválására kell. Aki erre érzékeny, annak is vigyáznia kell, mert életveszélyes, allergiás sokk is felléphet. (…) Az oltóanyagban nagyon kis mennyiségben van egy tiomerzál nevű konzerváló anyag, egy etil-higany tartalmú vegyület. Ezt össze szokták téveszteni a metil-higannyal, ami valóban veszélyes toxikus anyag. Az etil-higany vízben oldódik, és ezt te egy héten alatt szépen kipisiled, nyoma sem marad a szervezetedben. Tiomerzált egyébként ma már nem nagyon alkalmaznak oltásokban, mert a gyógyszeripar talált ennél jobb konzerváló vegyületet, de mivel veszélytelen, nem tiltja semmi, hogy ilyen legyen a vakcinában. (…) Semmilyen gyógyszert sem tesztelnek terhes nőkön, így a vakcina hatásait sem vizsgálhatták. Az viszont tény, hogy a terhes nők körében az influenza miatti súlyos szövődmények és a halálozás kockázata sokkal nagyobb, mint az azonos korú, nem terhes nőknél. (…) A bizalmatlanság teljesen indokolt, de a vírusokat és az immunrendszeredet nem nagyon érdekli sem a politika, sem az adóoptimalizálás világa. Egy offshore cég létrehozása önmagában még nem törvénytelen. Azért csinálja mindenki, hogy kevesebb adót fizessen, és titokban lehessen tartani a valódi tulajdonost. Az már viszont aggályos, ha az állam először kétmilliárd, majd pedig négymilliárd forint közpénzt ad egy ilyen átláthatatlan tulajdonosi hátterű cégnek. (….) Szerintem az van, hogy minden héten belöknek a sajtóba egy durva influenzás esetet, hogy az emberek megijedjenek, és oltassák be magukat. Az embereket szurkálják, a cég rejtett tulajdonosai meg minden egyes szúrás után gazdagodnak x forinttal. Az Omninvestnek teljesen mindegy hányan oltják be magukat. Arra szerződött az állammal, hogy legyártson hatmillió vakcinát, és ha ezt megtette, megkapja a négymilliárd forintot. Felőlük akár az egész készlet a raktárban maradhat. (index, részlet, nov.9) Kép: tövig benyomták neki?