2009. november 20., péntek

NOVEMBER 20 - KEPES EDDIG MIÉRT NEM SZÓLALT MEG?

KEPES MIÉRT HALLGATOTT 15 HÓNAPIG?
"Nincs takargatnivalóm"
Bolívia feltáró vallomást követel Kepestől
"Nincs takargatnivalóm, tőlem új információkat nem fognak tudni szerezni, mert ők már mindent tudnak" - nyilatkozta Kepes András tévés újságíró csütörtökön az MTI-nek arra a hírre reagálva, hogy a bolíviai parlament a meghallgatását kéri a Rózsa Flores ügyben. Ha hivatalos megkeresés érkezik, akkor konzultálni fog a Külügyminisztériummal és jogászokkal, ennek megfelelően döntenek majd a következő lépésekről - mondta az újságíró, hozzátéve: hivatalos megkeresés még nem érkezett az ügyben Bolíviából. Kepes András szerint joggal merül fel a kérdés, hogy miért kéri a parlament az interjú másolatát, mivel azokat angol és spanyol fordításban is korábban már elküldte Bolíviába. "Nem tudom mit tudok még azon kívül feltárni (...), megnézik a tévéműsort, amiben mindent elmondtam" - fűzte hozzá. Az újságíró megjegyezte: nem biztos, hogy az ügy vizsgálata miatt hozott a parlament ilyen döntést, hamarosan ugyanis választások lesznek Bolíviában, így politikai okai is lehetnek a kérésnek. A bolíviai parlamenti határozatot helyi idő szerint szerdán fogadták el a kormánypárti képviselők szavazataival a La Paz-i törvényhozásban. Azt ajánlják a kormánynak, hogy a külügyminisztérium közvetítésével kérje meg az újságírót, tegyen feltáró vallomást, és adja át annak az interjúnak a másolatát, amelyet még tavaly készített az idén áprilisban Bolíviában agyonlőtt Rózsa Flores Eduardóval. A bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores a tavaly szeptemberben készített interjúban - amelyet idén áprilisban tűzött műsorára a Magyar Televízió - elmondta, azzal a céllal utazik a dél-amerikai országba, hogy megszervezze Santa Cruz tartomány katonai védelmét, és "békés eszközökkel, de erőt mutatva" elérje szülőföldje függetlenségét. Bolíviában azzal vádolják, hogy az országrész elszakítására készülő körök szolgálatába állt, meg akarta ölni Evo Morales elnököt, és terrorista akciókat követett el az április 16-án véres erőszakkal felszámolt csoportjával. A bolíviai parlament jóváhagyott egy vizsgálóbizottsági jelentést, amelyet kormánypárti képviselők állítottak össze a Rózsa-ügyről, és amelyben szakadár Santa Cruz-i politikai és pénzügyi vezetőket tettek felelőssé a szervezkedésért. A határozatban azt is javasolják a kormánynak, hogy az Interpol révén érje el azoknak a személyeknek a letartóztatását, akik kapcsolatban álltak Rózsa Flores csoportjával, de külföldre menekültek. Bolíviai kommandósok április 16-án Santa Cruzban lőtték agyon a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A szintén szovátai, de magyar állampolgárságú Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát Mario Tadicot pedig letartóztatták. (mahu,nov.20)

MIÉRT HALLGATOTT EDDIG
KEPES ANDRÁS?
Kepes megint hülyének nézi a magyar olvasókat. Mi már ezen egyáltalán nem csodálkozunk, ha zsidó újságírókat olvasunk. Aki látta Kepes filmjét a tévében és emlékszik az ott elhangzott Rózsa-féle szövegre, abban Rózsa semmiféle "békés eszközökről" nem beszélt, hanem azzal kezdte Rózsa a mondókáját, hogy fegyvereket ottkinn fognak kapni, a harcokhoz. De az időközben nyilvánosságra került képekből is az derült ki, hogy elég jól felfegyverkezett Rózsa és nemzetközi zsoldosbandája. Most meg Kepes úgy tesz mintha ezekről a képekről nem tudna. Kepesnek inkább arról kéne szövegelnie, hogy 2008 szeptembere óta - amióta tudomására jutott Rózsa terrorista célú utazása - , miért hallgatta el a magyar hatóságok elől? Akkor most nem kéne azon sopánkodnia, hogy mikor kap megkeresést Boliviából. De - hangsúlyozzuk - nemcsak Kepesről van szó ebben az ügyben, hanem az MTV-ről is, akiknek a szerkesztői a film vetítése előtt szintén tudtak a készülő Rózsa terrorista útjáról, de ők sem jelentették ezt a hatóságoknak. Ami még nagyobb bűnpártolás, mert intézményről van szó. Ez valójában a lényegi és fő kérdés. Amiről a hazai sajtó mélyen hallgat. Kép: Kepes