2009. november 21., szombat

NOVEMBER 21 - KÉPMUTATÓ JOGVÉDŐ

Törvénysértő a H1N1 körüli titkolózás

Gulyás Gergely alkotmányjogász szerint törvénysértő, hogy még nem kerültek teljes egészében nyilvánosságra a vakcinák gyártására, szállítására vonatkozó szerződések. Azt sem tudni mekkora készlet áll rendelkezésünkre, pedig ez közérdekű adat. Az alkotmányjogász azt mondja, ez emberekkel is meg kellene ismertetni, milyen terv szerint szállítanak oltóanyagot és vírus elleni gyógyszereket az egyes régiókba. Szerinte gyanúsan titkolóznak ezzel kapcsolatban és hogy több helyen hiányzik a vakcina. Ebből arra következtet, hogy nem csak szakmai megfontolások alapján történik az elosztás. Úgy látja, a titoktartás azért is rendkívül káros, mert megfelelő tájékoztatás nélkül elterjed, hogy tisztességtelen haszonra tesznek szert a többmilliárdos oltóanyag üzlettel és az ellenszer hatékonyságát is megkérdőjelezik. A közbizalom elvesztésével pedig a védekezés sikeressége kerül veszélybe. (mti)

És az nem törvénysértő, hogy semmilyen járvány nincs, mégis ezt hazudják?
És az nem törvénysértő, hogy egy ismeretlen hátterű cég gyártja az oltóanyagot?
És az nem törvénysértő, hogy mai napig sem tették közzé az oltóanyag összetételét?
És az nem törvénysértő, hogy titokban tartják a meghaltak valódi halálokát?
És az nem törvénysértő, hogy a lakosságnak minden nap mást hazudnak?
És az nem törvénysértő, hogy hónapok óta fenyegetik, megerőszakolják a lakosságot?

BIZONYÍTÉK A ZSIDÓCSALÁSRA

Megvizsgáltuk az Egészségügyi Minisztérium, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) és az Omninvest Zrt. 2009. augusztus 27-i dátumú Előszerződését (=Gazdaságmozgósítási szerződés) és a 2009. október 9-ére datált Együttműködési megállapodását. Ez a két irat szabályozza az oltóanyagok árát. Korábban ezen szerződések birtokában lehetett rájönni arra, hogy az EKI legalább 400 forintos extraprofitra tesz szert ampullánként a tároláson, hiszen a profitorientált nagykereskedők 71 forintért vállalják a teljes logisztikát, az EKI pedig ugyanezt a feladatot jelenleg 530,5 forintért végzi. Ám egy másik problémára is felfigyelt a Zipp. Az Előszerződés alapján a 2009-ben kiállított számla után 1050 forint + áfa összeget fizet az állam az Omninvest Kft.-nek ampullánként, és 727.000 darabot számlázhat a cég, összesen 801.517.500 + áfa összegről. Azonban a későbbi okirat, az Együttműködési megállapodás már kizárólag 1090 forintról szól. Ha tehát leszállítja és kiszámlázza az Omninvest a 727.000 ampullát, akkor 29.080.000 forint extraprofitra tehet szert, ami csak abból adódik, hogy az Együttműködési megállapodásban szereplő összeg eltér az Előszerződéstől. Az árnövelést semmivel nem indokolja, sőt, ki sem tér erre a tényre. (zipp)
80 % NEM OLTAT
A Hír-Tv ma esti adásában a megkérdezettek 80 %-a azt mondta, hogy nem oltatja be magát, főleg arra hivatkoztak, hogy nem lett tesztelve rendesen az oltóanyag. Egészségügyben dolgzó sem oltatja magát, más azt mondta, hogy ismerősei közül senki sem oltat.