2010. március 2., kedd

MÁRCIUS 2 - HOLODOGMA OSZLADOZIK

ENYHÍTETTÉK A HOLO-TAGADÓ BÜNTETÉSÉT
Enyhítette a holokauszt-tagadásért elítélt osztrák férfi büntetését a bécsi fellebbviteli bíróság. Az első fokon kiszabott 5 év börtönbüntetést négyre csökkentették. Gerd Honsikot a náci eszmék hirdetését és a holokauszt tagadását tiltó osztrák törvény többszöri megszegésében találták bűnösnek. A törvénybe ütköző állításokat a saját maga által alapított Halt! (Állj!) című folyóiratban és verseskötetekben publikálta. Honsikot először 1992-ben, Felmentés Hitlernek? című könyve miatt ítélték el náci eszmék hirdetése és a gázkamrák létezésének tagadása vádjával, de ő a fellebbezési eljárás alatt Spanyolországba szökött. A spanyol hatóságok végül 2007-ben, európai elfogatóparancs alapján adták ki a férfit Ausztriának. Második perében súlyosbító körülményként figyelembe vették az is, hogy az első elmarasztaló ítélet után folytatta korábbi tevékenységét. (MTI)
NEM VOLTAK GÁZKAMRÁK
CSAK RUHAFERTŐTLENÍTÉS
Most már csak a holohazugságok beismerését várjuk a holocsalóktól. Kép: 1996-ból Auschwitzból
AUSCHWITZ SZANATÓRIUM

A táborlakók élvezték az úszást és napozást a medence mellett szombaton és vasárnap délután. Bár nem volt olyan népszerű mint a futball, amikor a különböző országok versenyzői egymással játszottak. (a képaláírás szövege)