2010. március 2., kedd

MÁRCIUS 2 - MÁRCIUS 2 – ZSIDÓK ENGEDIK A CIGÁNYBŰNÖZÉST

ZSIDÓK PÁRTOLJÁK
A CIGÁNYBŰNÖZÉST
Nem új felfedezés ez, csak az a baj, hogy a tévékben ezt a fontos tényt nem hangoztatják. A hazai cigányok bűnözését meg lehet nézni a Kádár-korszakban, ami elég sokáig, 33 évig tartott. Akkor is a börtönök java cigányokkal volt tele. Akkor is a gyilkosságok többségét a cigányok követték el, de sokkal kisebb arányban mint az utóbbi húsz évben. S volt még egy visszatartó erő, a kivégzések. A gyilkosokat, sorozatgyilkosokat, rendőrgyilkosokat minden további nélkül kivégezték. Nagyon helyesen. Húsz éve azonban a pártok hozták meg a bűnözéspártoló törvényeket, s ezen belül azt, hogy a cigányok szabadon gyilkolhatnak és rabolhatnak. Ugyanez van a zsidóknál is, csak ők a rablásokat hivatali módszerekkel követik el, a magyar népirtást pedig törvényekkel. A hazai cigányok bűnözése azonnal visszaesne, lecsökkenne, ha visszaállítanák a nyilvános kivégzéseket a városok főterein, ahol éppen elkövették ezeket. Azokat a zsidókat pedig, akik hivatali bűnözéseket, bankcsalásokat követtek el, azoknál teljes vagyonelkobzást és az országból való kiutasítást kéne csinálni. Persze, ha már letöltötték a büntetésüket. Nem kényelmes börtönökben, hanem bányákban.
CIGÁNYKÉRDÉS ERDÉLYBEN
Kérdeztem helyi barátomat, hogy mi ez? Mire mosolyogva elmondta, hogy tudod...nálunk más a cigányok segélyezése mint nálatok. Itt pl. pénzt egyáltalán nem kapnak, csak ha családi szinten 180 nap munkaviszonyt fel tudnak mutatni. A 180 napot összehordhatják többen egy háztartásból, de ez a minimum követelmény, hogy egyáltalán kaphassanak valamit. Így aztán amikor az idénymunkák elkezdődnek a földeken, a cigányok szépen elindulnak napszámba, mint a többi rendes, dolgos emberke, és a cselekvőképességüket kiélik a földeken. Ott nincs tele a kocsma, léhűtő, segílykéből játékgépező, késelő cigányokkal, hanem a kocsma a falusi kultúra, beszélgetős, társadalmi színhelye ma is, ahogy rendesen volt.A székelyek bölcsessége megmutatkozik abban is, hogy a cigányok életmódját nem csak tétlenül szemlélik, hanem annak sajátosságaiból le is vonják a helyes következtetést, és nem engednek teret a szélsőséges, deviáns, agresszív megnyilvánulásoknak. Például, ha a cigány elköti a székely ember biciklijét a templom elől, akkor a székely ember 3-4 vagy 5-10 - amennyi szükséges-komájával bemegy a cigány portájára. A minimum az, hogy elhozza a biciklijét, de ha szükséges, úgy elverik a cigányokat, mint szódás a lovát. Halmazati büntetésként feljelenti, (5-10 tanúval alátámasztva) és elmegy a "híre", hogy a cigány lopott a székely embertől, aminek következtében a székelyek olyan terrorba részesítik az érintett családját, hogy az eget is nagybőgőnek nézik. Tetszik a polgármesterek hozzáállása is. Mivel a falu pénzéről és adójáról van szó, nem engedik azt elherdálni. Az említett tüzelő szállítmány is a segélyezés része volt, de barátom szerint akár naponta is kaphatnak valamit a cigányok, de szigorúan csak "természetben". Egyik nap kenyér, másik nap cukor-liszt, harmadnap egy zsák pityóka, utána meg beváltható tej, tészta, vagy konzerv jegy. Pénz nuku. Pénz akkor van, ha dolgoznak. Az önkormányzat is ellátja munkával a cigányokat, és azok szorgalmasan festik is az iskolát, takarítják az árkokat, gereblyéznek a templom kertben, amiért persze fizetést kapnak, és egy igazolást a kiskönyvbe, hogy aznap dolgoztak. A pénzből kifizetik a villanyszámlájukat, mint más tisztességes ember. Saját szememmel láttam. hogy a helyi cigányok lovakat tartanak, szekerekkel bér fuvaroznak, és használják a "kerti pottyantóst". Alapvetően másként néznek ki, mint az itteni züllött fajtársaik. Nem mondom, hogy "tiszta udvar, rendes ház" de legalább nem ér derékig a sz@r a portájukon. Amit még tapasztaltam, hogy a megfelelő bánásmód miatt, sokkal udvariasabbak, például tudnak köszönni, ha bemennek barátom boltjába, és lássatok csodát, nem mernek a boltban lopni!!! Az egész faluban 2-3 élelmiszerbolt van, a kapott jegyeket ezekben lehet beváltani. Kivéve, ha tolvaj az illető. Láttam a cigány gyerekeket suliba menet. Hógolyóztak a többiekkel . Láttam cigányt templomba menni.(Nálunk is mennek templomba a cigányok, csak ellopni a kegytárgyakat, perselyt és megrongálni az egyházi kincseket. A szerk.) (körlevélből)
A csehek és tótok hatalmas betonfalakkal választják el magukat a cigányoktól, s erről az EU jajgatását még nem hallottuk. Kép: ózdi cigányok, MR kép