2009. október 1., csütörtök

OKTÓBER 1 – ÁLNEVES BŰNÖZŐ

Nemcsak Ságvári Endre, Rózsa Eduardó Flores, Z. Kárpát Dániel (Zsiga Dániel) használt álneveket, hanem a kommunista polgármester is. (képen Hunvald)

ÁLNÉVEN MENEKÜLT
A KOMMUNISTA ZSIDÓ

Eszerint Hunvald György – annak érdekében, hogy elkerülje őrizetbe vételét – 2009. február 4-től 10-ig az éjszakai órákban nem tartózkodott budapesti lakcímén, s 2009. február 8-án egy vidéki szállodában foglalt szobát. Az ehhez szükséges bejelentőlapon – a saját adatai helyett, valótlanul – más személy nevét és személyiigazolvány-számát adta meg, majd pedig a bejelentőlapot hamis néven aláírta. A valótlan tartalmú bejelentőlapot az erzsébetvárosi polgármester a szoba foglalásához felhasználta, melynek következtében a szálloda adatbázisában, illetve könyvelésében ezen jogügylethez kapcsolódóan valótlan adatok kerültek rögzítésre. Ezen cselekmény egyrendbeli, a Btk. 276. paragrafusa szerinti magánokirat-hamisítás vétségének minősül. Amikor szembesítették az esettel, Hunvald György megtagadta a vallomástételt, ugyanakkor nem élt panasszal a gyanúsítással szemben – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében. (lanchidradio)

EZ ÁM A KARRIER

Hunvald György 1965-ben született Budapesten. 1989-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerez agrármérnöki diplomát. Ugyanott egy évig tanszéki mérnökként dolgozik. 1990-ben kivándorol Ausztráliába. Két év múlva hazajön. Akkor szerzi meg külkereskedelmi diplomáját. Külkereskedelmi céget alapít. 1993-ban lesz az MSZP tagja. 1998-tól 2002-ig alpolgármester a hetedik kerületben. 2002-ben polgármesterré választják. Jelenleg az MSZP erzsébetvárosi szervezetének elnöke. (MSZP honlapról)

A volt MSZP-s polgármestert különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádolják.