2009. október 3., szombat

OKTÓBER 3 – MOCSOKRÁCIÁBÓL JELENTJÜK

DEBRECEN EGYHARAMADA CIGÁNY?

Az ATV agymosodájában, most Havas Henrik boldogítja a nézőket. Minden egyes adás arra megy ki, hogy a bűnöző kisebbségek mocskolhassák a magyarságot. Tegnap este Daróczi Ágnes megélhetési cigányvezető nem kevesebbet állított mint azt, hogy Debrecenben a hajdúsági időkben a lakosság 30 %-a cigány volt, s azt fejtegette, hogy ezek ősei most is ott vannak. Ezt még megtetézte azzal a nagyotmondással - amelynek semmi alapja nincs -, hogy az 1848-as szabadságharcban a cigányok voltak a fegyvergyártók. Erre Havas sem akart lemaradni és megtoldotta azzal, hogy 1848-ban a zsidók létszámuknál sokkal nagyobb arányban vettek részt a szabadságharcban. De ezzel még nincs vége, mert a részben zsidószármazású Havas azt nyomta a nézők képébe, hogy ő „német származású”. Havas azt is a nézők tudomására hozta, hogy ő járt a kalocsai női börtönben és a tököli börtönben, ahol a rabok 90 %-a cigány volt. Megszólalt még Kolompár is, ő is cigányvezető, aki ellen jelenleg is folyik lopás miatt eljárás. Ez persze nem került szóba az adásban. Kolompár azzal vádolta a sajtót, hogy a sajtó azért bűnös mert ők terjesztik a cigányokról, hogy a cigányok bűnözők. A műsor végén Daróczi szemrehányást tett amiatt, hogy a kisebbségi törvényt nem a kisebbség hozta meg, hanem a „többség”.

LIBATOLVAJ IS ELSZÓLTA MAGÁT

Tegnap a tévében Bajnai fennhangon kijelentette:

„Bűn nem maradhat bűntetlenül Magyarországon”.



ZSIDÓOSZKÁR A ZSIDÓKRÓL

A magyar nevű, de zsidó szellemű lap október 1-i számában (Magyar Világ) „Oszkár” meséit olvashattuk a metróban történt közelmúltbeli zsidó provokációról. Oszkár a magyar nézőket és olvasókat teljesen hülyének nézi, ami nem szép dolog. De hát tudjuk azt, hogy a zsidók pofátlansága az határtalan. Oszkár föltette a zsidó You Tube-ra azt az általa készített videót, amiről korábban már beszámoltunk. Arról volt szó, hogy egy amerikai zsidóbanda hangos provokációt és randalírozást csinált a metró aluljáróban és bent a kocsikban. Persze ezt Oszkár videóra vette, mert Oszkár puszta véletlenül akkor éppen ott tartózkodott és éppen kamera is volt nála és éppen föl is vette az egészet. Az elejétől a végéig. Mintha Oszkár megrendelésre dolgozna, de ezzel nem dicsekszik. Oszkárról tudni kell, hogy a korábbi években a másik zsidó provokátornak (Tomcat) szintén csinált reklámot a neten. A nyáron pedig Vukics őnagy oldalán is föltünt több alkalommal. Legutóbb egy zsidóbuzi orgián vett részt a csillebérci úttörőtáborban, amelynek képanyagával szintén megörvendeztette azokat, akik zsidómocsokra vágynak a neten. Nos Oszkár, most a lapban hazug meséjét azzal tetézte meg, hogy tönkrement a kamerája és a lap olvasóitól erre kér pénzadományokat, s még a küldés módját is közölte. Oszkár úgy gondolja, hogy nem elég az ő kis belterejes zsidó provokációja, a magyarok ezt még fizessék is meg.

A VÖRÖSZSIDÓK ISMERIK



Alábbiak a Partizaninfo nevű oldalról

A most 50 éves érdi fotoriporter, jelenleg több, alig ismert nemzeti szélsőjobboldali orgánum alkalmazásában áll, köztük a Front nevű nyilas újság, azonban a többi szennylapnak a Partizaninfo most nem ad reklámhelyet. Az iwiwen is sikerült nyomára akadnunk olvasóink segítségével, ahol „Oskar” álnéven, de őt ábrázoló fotókkal szerepel. Szegény, az adatlapján annyi információt kiadott magáról, köztük telefonszámát is, hogy sportszerűtlen lenne azt azon nyomban leközölni, meg a Partizaninfo ebben is különbözik -sok más dolog mellett- a nyilas orgánumoktól, így „Oskar” kap még egy esélyt, azonban, ha az általa készített rendőr-fotók bármelyike felkerül a nyilas söpredékek bármelyik honlapjára és erről jelzést kapunk, úgy a fegyvermániás spicli minden megszerzett adatát közzé tesszük! Kép: Partizaninfo