2009. október 4., vasárnap

OKTÓBER 4 – BONYOLÓDIK A MESETÖRTÉNET



Kivégezték Magyarosi Árpádot?


A Magyar Nemzet még kételkedik. Idézzük: A magát terület nélküli államként meghatározó Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségének külügyminisztere, Nagy András Károly azt mondta: emberi jogi pert indítanak a férfi halála miatt, míg Nyikos Attila, a család ügyvédje közölte: az Európai Unió egy állampolgárának meggyilkolása miatt hétfőn feljelentést tesz az Országos Rendőr-főkapitányságon.

Kivégezték Magyarosi Árpádot

Hír-TV nem kételkedik. Idézzük: Magyar szakértők próbálták rekonstruálni, mit történhetett a bolíviai hatóságok által emlegetett 30 perces tűzharc alatt. A magyarországi boncolás alapján kiderült, hogy Magyarosi Árpád megadta magát, és nem lőtt vissza a bolíviai katonákra. Magyarosi Árpád holttestét még májusban szállították Magyarországra. Esztergomban vállalták csak a boncolását, a család saját költségére. Kiderült, hogy összesen 7 lövést kapott viszonylag közelről, majd megbilincselték. Testén számos ütésnyomot is találtak. Ami a magyar szakértőket is meglepte, hogy a holttestet úgy kapták meg, hogy a lövések környékén kivágták a hússzövetet, ami ellehetetlenítette a további vizsgálatot. Kivégzés történt – nyilatkozta Magyarosi Árpád jogi képviselője. Nagy Károly András szerint függetlenül attól, hogy elkövették-e a bűncselekményeket, ez nem megoldás.

Kiváncsian várjuk, hogy a többi lapnál milyen újabb variácókat találnak ki a "virtuális rekonstrukcióról"? Kép: a néhai Magyarosi

A MESE FOLYTATÓDIK

Ahogy azt korábban megjósoltuk újabb és újabb mesékkel jönnek elő a hírekben. Az MTV újabb verzióval állt elő, most már fasiszta kivégzés történt......(Kérjük ne tessék most nevetni! Ez „komoly” ügy.)

Magyar szakértők próbálták rekonstruálni, mit történhetett a bolíviai hatóságok által emlegetett 30 perces tűzharc alatt. A magyarországi boncolás alapján kiderült, hogy Magyarosi Árpád megadta magát és nem lőtt vissza a bolíviai katonákra. Ez ellentmond annak, amit az ottani hatóságok állítanak. Kivégzés történt. fasiszta módszerekkel - nyilatkozta sajtótájékoztatón Magyarosi Árpád jogi képviselője. Nagy Károly András szerint függetlenül attól, hogy elkövették-e a bűncselekményeket, ez nem megoldás. A család ügyvédje ezért hétfőn feljelentést tesz emberölésért a rendőrségen és nemzetközi jogvédő szervezetekhez fordul. A boncolás azt is megállapította, hogy Magyarosi Árpád nem kapott halálos lövést. Abba halt bele, hogy 30 percig nem látta orvos és megfulladt a saját köpedékétől. (hiradohu,részlet)